Jó tudni... |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A betegségek megéléseA polaritás megvilágosítása során láthatjuk, hogy minden úgynevezett ellentétpár mögött egy egység áll. A külsőleg ellentétes szimptomatika is közös téma köré csoportosítható. Így például nincsen ellentmondás abban, hogy mind a hasmenés, mind a székrekedés esetén az "elengedés" követelményében találjuk meg a központi témát.
Az idős korAz idős kort sokan az élet lezárásának tekintik. Legtöbbször ekkor van ideje az embernek mélyrehatóan és tárgyilagosan átgondolnia élete során meghozott döntéseinek az eredményeit és következményeit. Így az idős kor a szellemi fejlődés egyik legfontosabb szakasza. A szellemi érés időszaka, amikor az ember felhagy a megfelelni vágyás, a rohanó élet és egyéb körülmények hatására bekövetkezett szerepjátszással.
Pszi-sebészeti energiával lassítható az öregedés
A tudat harmóniáról pár szóbanA tudat nem ugyanazzal a felfogással bír az időről, mint mi. Kérlek a fenti ábrát nyomtasd ki, és rakd olyan helyre, ahol napont többször, vagy akár állandóan láthatod...
Az aura felépítéseAz éteri auraUgyanolyan kiterjedésű és formájú, mint a fizikai test. A fizikai test számára a formáló erő, az alkotó erő és a fizikai érzések hordozója. Minden újjászületés alkalmával újra alakul, a fizikai halál után 3-5 nap múlva felbomlik. Az étertest a napfonaton és a gyökér csakrán keresztülkapja az életenergiát a napból és a földből. A fölösleges energia alkotja az éteri aura részt, ez védi a fizikai testet a kívülről jövő kórokozóktól és káros anyagoktól. Természetes védelmet ad, ha ez jó, akkor a betegségek belül kell legyenek. A negatív gondolatok és érzések vagy az életforma, ami a test természetes igényeivel nem áll összhangban, túlterhelés, helytelen táplálkozás, káros szenvedélyek (dohányzás, alkohol, kábítószer) mind energiát vonnak el ebből a védőburokból. Fel is emészthetik, ekkor az aura egy részén gyenge pontok keletkeznek, és ezeken a gyenge pontokon keresztül a kórokozók, baktériumok bejutnak a fizikai testbe. Erősen reagál a mentális testből érkező gondolati hatásokra. Pozitív gondolkodásmóddal elősegíthetjük egészségi állapotunk megtartását. Az étertest közvetít a magasabb energia testeink és a fizikai test között és információt ad át a magasabb testeknek. Ha az éter test legyengül, akkor az információ és az energia áramlása lelassul. Ekkor az ember érzelmileg és mentálisan is blokkolódik. Az érzelmi aura vagy asztráltestÉrzéseink, tulajdonságaink, érzelmeink hordozója. Közelítőleg azt a területet foglalja el, mint a fizikai test. Minél pozitívabban és minél magasabb szinten tudja az ember kifejezésre juttatni az érzéseit, annál világosabban és tisztábban látható az asztrál test. Az érzelmi test aura ovális alakú és több méterre is kiterjedhet. A mentális test irányítja külső viselkedésünket, de nem oldja fel az érzelmeinket. Ekkor előfordulhat, hogy pl. tudatosan törekszünk a szerelemre, de tudat alatt féltékenységet, kishitűséget sugárzunk magunkból és ez gátolni fog bennünket céljaink elérésében. A mentális testA gondolatainkat, a racionális és az intuitív ismereteinket hordozza. Rezgései magasabbak, mint az éteri test és az érzelmi test rezgései. Szerkezete kevésbé sűrű. A mentális test aura sugárzása méterekre is kiterjedhet. Szellemileg kevésbé fejlett embereknél a mentál test tejfehér színre emlékeztet. Minél élénkebb az ember gondolata, annál szebb, annál tisztább a mentális aura színe. A spirituális testKauzális test néven is emlegetik. Az összes energia test közül a legmagasabb rezgéssel rendelkezik. Akiknél kezdetleges a spirituális test, azoknál kb. a testtől 1 méter távolságban van, akiknél fejlett, azoknál több kilométer is lehet a sugárzása. A fény, a teljesség, a szeretet érzése, amellyel egy igazi mester közelében feltöltődhetünk, csak akkor veszít az erejéből, amikor kiérünk az aurájának hatósugarából.
A betegségek értelmeAhogy a negatív gondolkodás, a helytelen élet a betegségek okozója, úgy a pozitív gondolkodás a gyógyulás kiváltója lesz. A gyógyulás útjának első lépései: önismeret, megbánás, megbocsátás, jócselekedetek.
Hirdetés
Negatív érzelmek A negatív érzések és gondolatok könnyen behatolnak a tudatalattinkba. Ez összefüggésbe kerül az egészség állapotával, ami idővel nem kívánatos következményekhez vezet.
Hirdetés
Az emberi test érzelmi-értelmi felosztása
Az emberi test érzelmi-értelmi felosztása részletesen Arc: személyiségünk különböző álarcait fejezi ki. Azt mutatja, hogyan "nézünk" szembe a világgal.
TörekvésekA hálaA hála eláraszt a gyógyító energia álló sugaraival. Ideje körülnézned és számba venned áldásaidat. Az, hogy milyen gazdag és gyümölcsöző bőséget tudsz teremteni életedben, attól függ, hogy mennyire vagy hálás azért, ami már a tiéd. Éhezéssel töltöd a napjaidat, annyira takarékoskodsz amiatt, amid még nincs meg? Odabent legbelül azt érzed, hogy nem számít, mit szerzel, mindig kevés, soha nem elég, vagy soha nem pontosan az, amire szükséged van? Esetleg másokhoz hasonlítod magad, és úgy érzed, hiányoznak bizonyos dolgok belőled és az életedből? Ideje megbocsátani magadnak azért, amit megteremtettél vagy nem teremtettél meg az életedben, szeretni magad azért, mert a legjobbat hozod ki magadból, és tudatosan eldönteni, hogy hálásan és megbocsátóan fogsz élni. BékeA világban úgy jön el a béke, ha saját életünkben is béke honol. Tesszük ezt azáltal, hogy olyan gondolkodási és kommunikációs módszereket választunk, melyek tiszteletteljesek és erőszakmentesek. Figyeld meg saját gondolataidat! Mivel töltöd az idődet? Elvesztél a haragban, a dühben, az idegességben, a sértődésben, vagy toleráns vagy, elfogadó, megértő és szeretetteljes? Nem kell szentté válnod ahhoz, hogy béke uralja az életed. Azt azonban el kell határoznod, hogy konfliktusaidat úgy oldod meg, illetve úgy irányítod érzelmi test részeket, hogy azzal előmozdítsd a béke uralmát. A béke nem a konfliktusok hiánya, hanem az az elhatározás, hogy a konfliktusokat a nagyobb öntudat elérésére és mások jobb megismerésére használod fel. MegbocsátásLétfontosságú az egészség és jólét szempontjából, hogy legelőször és legelsősorban magadnak bocsáss meg, s csak ezután fordítsd figyelmed arra, hogy másokra is ugyanezt a megbocsátást záporozd. A megbocsátás egyszerre menedék és utolsó tett, amikor minden más kudarcot vall. SzeretetSzeretet születésed jogán jár neked, akár van társad, feleséged, férjed, szeretőd, gyermeked, kedvend állatod, növényed vagy ásványod. A szeretet jelenléte benned és életedben senkitől és semmitől nem függ, csak tőled. A te hatalmadban áll elhatározni, hogy forráspontig töltöd-e az életedet szeretettel, vagy nem. Mindössze azt kell megváltoztatnod, hogyan jelenik meg a szeretet az életedben, azaz szeretned kell magadat. Nem adhatsz olyasmit, ami neked nincs. Legelőször is az Istenséggel való kapcsolatot kell helyreállítani. Ha hiányzik a szeretet az életedből, lépj kapcsolatba a forrással, hogy a szeretet beáramoljon az életedbe. Úgyhogy bocsáss meg magadnak, akármit is teremtettél az életedben, és kezdődjék a szeretet kora! TürelemA türelem akkor növekszik, amikor engedélyt adsz magadnak arra, hogy valaminek a megtételéhez felhasználd az összes szükséges időt és teret. Ez lehetővé teszi, hogy felfedezd saját egyedi ritmusod, és annak megfelelően tervezd meg az életed. Hasonlóképpen, miután kiterjesztetted magadra a türelem adományát, ideje kiterjeszteni másokra is. A türelem művelése révén egyszerűbbé válik az életed a belső síkokon. S mivel ami igaz a belső síkokon, az megnyilvánul a külső síkokon is, a türelem elegáns módszer arra, hogy pontosan a megfelelő mennyiségű energia felhasználásával valósítsd meg azt, mire szükséged van az életedben.
A fokhagyma gyógyító hatásaidr. Hermann István elmesélte, hogy édesapja tüdejét néhány éve azért nem merték megoperálni, mert az ultrahang- és a röntgenvizsgálat tanúsága szerint olyan mértékű ér elmeszesedése volt, hogy az aortája gyakorlatilag törékeny "porceláncsővé" vált. A sebészek attól féltek, hogy a főverőér érintésekor az menthetetlenül sérül, és a beteg elvérzik. István hallott egy ősi receptről, amit egy Unesco-expedíció talált néhány éve Kínában. Kipróbálta, és édesapja aortája - orvosa ugyancsak nagy meglepetésére - teljesen mészmentessé vált, az elmeszesedése megszűnt amint azt az ultrahangvizsgálat egyértelműen jelezte! Orvosi szempontból ez egyszerűen döbbenetes! Mivel manapság a legtöbb halálesetet és számtalan, súlyos tünettel járó betegségek eredménye végsősoron az ér elmeszesedése, ezért örömmel adom közre az egyszerű receptet. (Én is rögtön készítettem egy-egy adagot a szüleimnek és magamnak.) 33 dkg megtisztított fokhagymát fokhagymaprésben szétnyomunk, majd 10 napig áztatjuk 3 dl, 96%-os, gyógyszertárban kapható alkoholban, lezárt üvegben. Közben naponta egyszer fellötyköljük, hogy a fokhagyma hatóanyagainak kioldódását ezzel is serkentsük. Ezt követően a pépet tiszta ruhán átszűrjük üvegbe. A nyert folyadék tömény, ragacsos fokhagymakivonat. Adagolása: mindig evés előtt kell meginni, kevés tejben, gyümölcslében vagy vízben elkeverve:
A kúra idején érdemes a szokásosnál több folyadékot fogyasztani. Állítólag 7 évig nem kell megismételni a kúrát. Ha valaki kedvet érez hozzá, javaslom próbálja ki, hiszen veszélytelen, és viszonylag olcsó szerről van szó. Forrás: Agykontroll Kft. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Gyermeket váróknak.Magzati időszak egyik legfontosabb szakasza életünknek, mivel itt kezdődik a földi életünk. A kilenc hónap alatt fontos, hogy mit tapasztal a magzat, mit mondunk, mit érzünk iránta. Ha szeretettel várjuk és elfogadjuk nemét, nincsenek különleges elvárásaink és akarjuk őt, akkor a magzat kiegyensúlyozott és boldog. Ez hatással lesz egész életére és szüleivel való kapcsolatra is. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
1. Az egészséges táplálkozásTények az egészséges táplálkozással kapcsolatban |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
A táplálkozással összefüggő betegségek körében a szív- és érrendszeri betegségek, amelyek a halálozás 51%-ért, valamint a rosszindulatú daganatos betegségek vezetnek, amelyek az összes halálozás 25%-ért felelősek.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fontos a táplálkozás időzítése is, tehát hogy reggelire bőségesen, ebédre kiadósan, lefekvés előtt pedig keveset együnk. A lányoknál például a megfelelő kalciumban gazdag étrend (kóla helyett tejtermékek) azért fontos, mert ha a serdülőkor végéig nem építik be szervezetükbe (csontjaikba) a kalciumot később csontritkulásuk lesz, ami törékennyé teszi csontjaikat, és gyakran vezet spontán töréshez. Hogyan kell egészségesen táplálkozni? Mit igyunk?A folyadékpótlás fontossága A szomjúság legjobban vízzel oltható. Nem szabad elfelejteni, hogy étrendünkben a leves is fontos folyadék utánpótlási szerepet tölt be, együnk tehát minél több zöldség és gyümölcslevest. Gyümölcsök, zöldségek fogyasztásaEGYÉL SOK ÉS SOKFÉLE ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT! Az egészség megőrzés érdekében egyél naponta sokféle gyümölcsöt és zöldséget! |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
A zöldségek és a gyümölcsök az étrendben kulcsfontosságú szerepet játszanak. Ha követed tanácsainkat, a hosszú lefolyású betegségek ellen védelmet szerzel és a helyes táplálkozás rendben tartja a bélműködésedet is. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
MIÉRT KELL SOK ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT ENNI?A gyümölcsök és zöldségek sok és sokféle tápanyagot tartalmaznak. Vannak olyanok, amelyek gazdag karotin (látáshoz szükséges) források, mások C-vitaminban, folsavban (vérképzés) és káliumban (csontképzés) gazdagok. Hazánkban például különösen a száraz bab és borsó olyan rostokat és egyéb anyagokat tartalmaznak, amelyek rendkívül fontosak az egészség szempontjából. A legtöbb gyümölcs és zöldség természeténél fogva alacsony zsír- és kalóriatartalmú, mégis jól lehet lakni tőlük. Soknak magas a rosttartalma és legtöbbjüknek az elkészítése is nagyon egyszerű. Részesítsd előnyben az egész vagy darabolt friss gyümölcsöt és zöldséget, mivel a fagyasztott, a konzerv és a szárított termékek már kevesebb vitamint tartalmaznak. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Vásárolj körültekintően! A konzervált gyümölcsöknél és zöldségeknél olvasd el az összetételéről szóló tájékoztatót! A legtöbb gyümölcs (kivéve a banánt) és zöldség (kivéve a burgonyát és paradicsomot) jól tűri a mélyhűtést. A felvágott gyümölcsöt csomagold be, vagy fedd le, így megelőzöd, hogy nem kívánt kórokozók telepedjenek meg rajta. Gyümölcsök: sárgadinnye és sárgabarack, cseresznye, meggy, citrusféle gyümölcsök (narancs, citrom), kivi, eper, banán, szilva, mangó. Vitaminokat, nyomelemeket és ásványi anyagokat többek között azalábbi ételekben találsz: Ha az ivóvíz nem tartalmaz elég jódot lakóhelyeden, jódozott ételekkel kell pótolni. A vízben és a táplálékban lévő jód szükséges a szervezet egészséges fejlődéséhez. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
GabonafélékAz egészséges táplálkozás alapja a gabonafélék rendszeres fogyasztása. Naponta többször fogyasszunk gabonafélékből készült táplálékot, elsősorban a teljes értékű, korpát is tartalmazó lisztből készült, magvakat is tartalmazó termékeket (péktermékek)! Teljes értékű gabonaféle a gabona magvak értékeinek megtartásával, teljes őrlésű, korpát is tartalmazó lisztből készült, növényi magvakkal kiegészített élelmiszer, táplálék, valamint a hántolatlan, barna rizs. Őrizzük meg a gabonafélékből készült étel értékeit - és az elkészítés során ne adjunk hozzá zsiradékot és sót, vagy csak igen kis mennyiséget! |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tej és a tejtermékekA tej és a tejtermékek csoportja igen értékes és fontos része az egészséges táplálkozásnak, fogyasszunk belőlük minden nap! (tejtermékek:tej, aludttej, kefir, joghurt, tejes ital, túró, sajt). |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A tej nem csak ital, hanem olyan táplálék, amely például nagy mennyiségben tartalmaz kalciumot. Ez a fiatalok számára igen fontos. Ameddig a fogaink fejlődnek és a csontjaink nőnek sok kalciumra van szükségünk. Ha a serdülőkor végéig nem épül be szervezetedbe (csontjaidba) a kalcium, később ez pótolhatatlan. A lehetséges következmény: csontritkulás, ami törékennyé teszi csontjaidat, és gyakran vezet később töréshez, vagy csontok elváltozása alakulhat ki. Minél idősebb egy gyermek, annál több kalciumra van szüksége. A 6 éves gyermek napi szükséglete: 0,8 gramm a 14 évesé 1,2 gramm. Ez igen nagy mennyiség. Szerencsére a fehér "energiaital" egy literje már 1,2 gramm kalciumot tartalmaz. Tejjel és tejtermékekkel (joghurt, kefir, túró, sajt ) minden fiatal elegendő kalciumot építhet be szervezetébe. Más táplálékban, pl. egyes gyümölcsökben a vitamin mellett (narancs) is sok kalcium van. Mégis szervezetünk akkor tudja legjobban felvenni a kalciumot, ha az a tejből, tejtermékekből származik. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A tej a legjobb és legegészségesebb "energiaital"!!! HúskészítményekA húsok és húskészítmények fontos szerepet töltenek be a fiatalok egészséges táplálkozásában, együnk naponta húst, húskészítményt. A hús a fiatalok fejlődése szempontjából fontos fehérjét és vasat tartalmaz nagy mennyiségben. Az egészséges táplálkozás fontos eleme a hal, főként a tengeri hal, együnk halat hetente legalább egyszer! |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Jó tanácsok mindenkinek Naponta négyszer-ötször étkezzünk. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Csökkentsük az ételek sózását, különösen fontos ez a gyermekek számára, mert a gyermekkorban kialakult ízlés egész életre kihat. Ne sózzunk, vagy csak igen kevés sóval ízesítsük ételeinket! A nátriumban gazdag étrend (túlzott só-fogyasztás) magas vérnyomáshoz vezet. A túlzott cukorbevitel egyes betegségek alapja lehet. Mértékletesen, ha lehet csak heti egy-két alkalommal fogyasszunk süteményt és édességeket. Kerüljük a hozzáadott cukorban gazdag táplálékok, (olvasd el a címkét!) italok gyakori fogyasztását! Mozgás-gazdag életmód és egészséges környezetA mozgás életünk szerves része, szinte minden tevékenységünk nélkülözhetetlen feltétele. Mozgatószerv-rendszerünk a csontvázból, az izomzatból és egyéb irányító (idegrendszer) és összekötő (ízületek) elemekből áll. A sportolás, testedzés során a vér-áram fokozásával "tápláljuk", karbantartjuk ezt a fizikai rendszert és elősegítjük, hogy minél tovább működjön egészségesen, ezzel nagymértékben pozitívan befolyásolva életünket. A rendszeres testmozgás kedvező hatásai lányoknál és fiúknál is: |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
-hozzájárul az egészséges testsúly kialakulásához, |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Egészséges környezetMagyarországon a betegségek 14-16%-a hozható kapcsolatba a külső és belsőtéri levegő minőségével, az emberi fogyasztásra használt vízzel, a talaj és hulladékok mérgező vagy káros hatásaival, továbbá egyéb fizikai és vegyi vagy biológiai tényezővel. Az allergia, asztma és egyéb légzőszervi betegségek mind-mind olyan kóros állapotok, melyek összefüggenek környezeti ártalmakkal |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Mit tehetsz?Ismerd meg, mi a probléma a Földön! Ne szemetelj, vigyázz környezeted tisztaságára! |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az alkoholA csalódások, vagy a kínos helyzetek elviselése érdekében néha úgy érezzük "szükségünk van" feszültségoldó szerekre. A legelterjedtebb formája az alkohol. Kezdődő kapcsolatokban egy kis alkohollal könnyebben megy az ismerkedés, ha elküldenek az sem olyan ciki, könnyebb udvarolni és "férfiasan" viselkedni. Az alkohol (felszabadultság érzése) "énvédő hatásához" hozzátartozik, hogy az nem is én voltam, aki így viselkedett, hanem bennem az alkohol. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez rossz felfogás! Inkább legyél határozott és öntudatos, mint bódult! A dohányzásFüstmentes Világnap november 17. Harmincezer orvos 30 évig történő követésén alapuló angliai vizsgálat adatai alapján megállapítható, hogy a dohányzás felelős a: |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A dohányzással összefüggő halálesetek száma Magyarországon az 1990-2000 közötti időszakban évi 35 ezerre becsülhető, amely az összhalálozás több mint 20%-a.
|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A dohányzás nem csak magát a dohányzót veszélyezteti. A passzív dohányzás olyan füstkeverék nem akaratlagos belélegzése, amely közvetlenül a dohánytermék égéséből és a dohányzó által kifújt füstből származik. A passzív dohányzás tehát: dohányos ember környezetében levegőt venni. A "környezeti" dohányfüst tartalmazza mindazokat a károsító anyagokat - a nikotint, a kátrányt, a szénmonoxidot és azt a több mint 4000 féle mérget - amelyet a dohányzó ember beszív, bár annál kisebb töménységben. 2002-es felmérések szerint a fiatal nők (18-24) 42%-a dohányzik. Különösen veszélyes ez a gyermekvállalás és a nevelés, illetve a fogamzásgátló szerek esetleges szedése miatt (együttesen a cigarettával okozhat: trombózis, embólia, fokozott csontritkulás, korai ráncosodás problémákat stb.). |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Olyan ez, mintha az anya a baba szájába dugná a cigarettát. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az ópium és származékai - közös néven az ópiátok - olyan anyagok, amelyek a központi idegrendszerre hatva a fizikai érzékenységet és az ingerekre való válaszkészséget csökkentik. Erős fájdalomcsillapításra használt változata a morfin. A heroin a mákgubó nedvéből előállított intenzív hatású ópium származék. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fogyasztási módja: intravénásan, szippantva, szájon át. LSD Az LSD (lizergsav-dietil-amid) félszintetikus pszichoaktív anyag, színtelen, szagtalan, íztelen, általában LSD oldatot tartalmazó bélyeg (itatóspapír) formájában vagy kockacukorban árulják. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hatása: erős hallucinogén anyag, vizuális képzeteket produkál. Megváltoztatja az idő- és a térérzékelést, felerősíti a különböző érzéseket: örömből eufória lesz, szomorúságból depresszió, a félelemből pánik lehet. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az LSD hatásai teljesen kiszámíthatatlanok. Az LSD-fogyasztóra a legveszélyesebb, hogy a szerrel társuló misztikus állapotokkal egy időben elveszíti a valóságorientációját is. Ez a tudatváltozás irracionális és dezorientált viselkedéshez, olykor pánikállapothoz vezethet, amelyben az áldozat úgy érzi, hogy nem tud teste és gondolatai felett uralkodni. Ilyenkor gyakran akár a repülésre is képesnek érzik magukat. Rendszeres használataerős pszichikai függőséget válthat ki. Legfőbb veszélye, hogy hajlamosít a valóságtól való végleges elszakadásra, és lappangó elmebetegségeket hozhat felszínre. Marihuána, hasis A marihuána és a hasis az indiai vadkender (Cannabis sativa) származékai. A marihuána a kifejlett növény szárított virága és levele, a hasis a növényből nyert gyanta. Az AIDSAz AIDS a halálos betegségek körébe tartozik, mely során a beteg immunrendszere lassan teljesen működésképtelenné válik. A betegségek döntő többségét a HIV vírus okozza. A fertőződést követően az AIDS betegség az esetek több mint felében tíz éven belül jelentkezik. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Napjainkban a világban naponta átlagosan 15000 embert fertőz meg a vírus, közöttük 1700 a gyermek (15 év alatti), 13000 ember 15-49 év közötti, 47%-uk nő és több, mint 50%-uk 15-24 év közötti. Hogyan védekezhetünk az AIDS ellen?Biztonságos párkapcsolat: Az egyik legokosabb dolog, ha a párkapcsolatnak azt a részét melyből gyermek is születhet, majd akkor gyakorlod, amikor már végleg az "igazi" mellett döntöttél. A szexuális magatartás kontrollálatlansága teremti meg a fertőzésveszélyt jelentő lélektani körülményeket. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A kontrollált szexuális magatartás jelenti a legnagyobb védettséget az AIDS-szel szemben. Az egymás jó megismerését követően, érzelmi alapon létrejövő partnerkapcsolatoknak nem kell feltétlenül az ágyban folytatódnia. A partner "előéletének" egyes részletei esetenként - akár jó szándékból is -rejtve maradhatnak. Végső esetben a kondom használata nemcsak a nem kívánt terhességtől óv, de a fertőzésektől is - köztük az AIDS-től! Terhesség, abortusz, fogamzásgátlás és nemiség A következő oldalakon szeretnénk felhívni a figyelmet néhány olyan gondolatra és tényre, melyek fontos szerepet játszhatnak a "téves utak" elkerülésében. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy mi a téves út tudnunk kell, hogy mi a helyes. PárkapcsolatokMinden ember életének a legjelentősebb pillanatai más szóval élethelyzetei a párkapcsolatok által jönnek létre. A párkapcsolatok létrejötte az előfeltétele a társadalom alapjának, a család kialakulásának. A párkapcsolatok alapvető jelentőséggel bírnak egy közösség, egy civilizáció kialakulásában. A párkapcsolatok által ugyanis két ember, két lélek kerül közel egymáshoz.
Terhesség és gyermekvárásA női petesejt és a férfi hímivarsejt találkozásakor és egybeolvadásakor egy valóságos emberi élet kezdődik, a már eggyé vált két sejt osztódni kezd és a természet csodálatos útján haladva 9 hónap múlva, megszületik egy igazi kisbaba.
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Fontos tudnod, hogy a szoptatás a csecsemő legjobb táplálása, mert ez segíti elő leginkább egészséges fizikai és szellemi fejlődését. Csak az anyatej tartalmazza hiánytalanul és megfelelő formában a csecsemő számára szükséges tápanyagokat. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A fiatal család szempontjából, következésképpen országunk jövőjének szempontjából is óriási jelentőségű a kötődések kialakulásának "csomópontja", a terhesség kilencedik hónapja. A születéskor történtekre való megfelelő előkészítés és szükség szerinti segítség az idősebbek nyilvánvaló kötelessége. Abortusz - terhesség megszakításA fogantatás (megtermékenyülés) egy élet kezdete, egy ember kifejlődésének az alapja és lehetősége, és ezt a lehetőséget nem szabad önkényesen elvenni tőle. Ahogy egy kisgyermeknek természetes joga felnőni, ugyanolyan természetes joga lenne egy magzatnak csecsemővé fejlődni.
Magyarországon a fogamzásgátlók gyakorlatilag minden típusa elérhető. Ennek ellenére még mindig nagyon nagy a terhesség-megszakítás gyakorisága. A magyarázat minden bizonnyal abban rejlik, hogy a nők nem, vagy nem eléggé ismerik azokat a veszélyeket, amelyek a művi vetélés szövődményei lehetnek, és amelyeknek következményeként egészségüket, életüket is komolyan kockáztatják. Teljes biztonságot nyújtó fogamzásgátló sajnos nincs, így számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy védekezés mellett is bekövetkezhet nem kívánt terhesség. Fogamzásgátlás A fogamzásgátlásnak számos módja ismert és elérhető. A legtöbb fogamzásgátlási módszernek mellékhatása is van. A fogamzásgátlás sok hátrányával együttvéve az egyén szempontjából még mindig jobb lehet, mint a nem kívánt terhesség és a terhességmegszakítás. A fogamzásgátlás a partnerünkért és magunkért vállalt felelősség eszköze. FérfiakA gumióvszer (kondom) fogamzásgátló hatását azáltal fejti ki, hogy a közösülés során mechanikusan elválasztja egymástól a két ivarsejtet, így a megtermékenyülés nem jön létre. A gumióvszer jelenleg az egyetlen igazán használható férfi fogamzásgátló eszköz. Ma már azonban a kondomot nemcsak fogamzásgátlóként alkalmazzák. Az utóbbi években a nemi úton terjedő betegségek, köztük a korunk új pestisének nevezett AIDS megelőzésében is fontos szerepet kapott, ugyanis csökkenti a nemi fbetegségek továbbterjedésének lehetőségét. Mint miden fogamzásgátló, a kondom sem tekinthető teljesen biztonságos módszernek. Sőt, összehasonlítva a korszerűbb hormonális tablettával vagy a méhen belüli fogamzásgátló eszközökkel, ezeknél kevésbé megbízható. NőkA hormonális fogamzásgátlás (kombinált tabletták, mini pill) női fogamzásgátló eszköz. Lényege a mesterséges hormonbevitellel létrehozott ún. álterhességi állapot, amellyel felfüggesztjük a "szunnyadó" petesejtek érési folyamatát.
Menstruációs panaszokA havi vérzés a nőiesség, a termékenység, a fogékonyság kifejezése. A nő kiszolgáltatott ennek a ritmusnak. Engedelmeskednie kell mindannak a korlátozásnak, akadályoztatásnak, amit ez jelent. Ez az engedelmesség a nőiség egyik központi területét érinti: az odaadás képességét. Itt most nőiességről annak az átfogó princípumnak a jegyében beszélünk, mely a női pólust jelenti a világban, amit a kínaiak "Jin"-nek neveznek, az alkimisták a Holddal szimbolizálnak, a mélypszichológia a víz szimbólumán keresztül fejez ki. Ebből a szempontból minden nő csak ennek az archetipikusan nőinek egy megjelenési formája. A női princípiumot befogadóképességként definiálhatnánk. A Ji csing így fogalmaz: "A teremtő út a férfié, a befogadó a nőié." És másutt: "A befogadó a legodaadóbb a világon." Thorwald Dethlefsen - Rüdiger Dahlke
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
A fogamzásgátlás a felelősségvállalás eszköze is. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hangsúlyozandó, hogy az egyik legbölcsebb dolog, ha a párkapcsolat azt a részét melyből gyermek is születhet, majd akkor gyakorlod, amikor már végleg az "igazi" mellett döntöttél és születendő gyermekeiteket gond nélkül fel tudjátok nevelni. Ez az állapot kinél előbb, kinél később jön el. Jó az, ha ezen elhatározásodat meg is erősíted, azaz hűséget ígértek egymásnak (házasság), mivel ez erősíti az összetartozás érzést és egy jól működő család alapja. |
![]() |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
![]() |
Ha a jövőben növekednek a támogatások pénzösszegei, és növekszik a lakosság jóléte, az ösztönzőleg hat a gyermekvállalásra, a csökkenő támogatással épp az ellenkezőjét lehet elérni. |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hirdetés
|
|---|
Kiss Ferenc |
|---|